Győri helyi közösségi fejlesztési stratégia elkészítése

Közösen Győr Város közösségi és kulturális jövőjéért! 

Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztésekkel kívánja az önkormányzat a CLLD program keretében megmozgatni a civil szervezeteket, vállalkozásokat és a közszféra képviselőit, akik együttműködve és egymást kiegészítve tehetnek Győr fejlesztéséért, vonzóbbá tételéért. 

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében sikeres pályázatot nyújtott be „Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése, helyi közösségszervezés” felhívásra, elkészítette a helyi közösségi fejlesztési stratégiáját. A stratégia közösségi megalkotásával azt kívánjuk elérni, hogy városunk hosszú távú fejlesztése tudatos módon, a lehető legtöbb lakos, közösség, intézmény, szervezet és vállalkozás egyetértésével, közreműködésével valósuljon meg. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a fejlesztési folyamatok megvalósításába is minél többen bekapcsolódjanak, együtt gondolkodjanak azon, hogyan lehetne közösségi, kulturális tereinket leginkább a helyi közösség valós igényeinek megfelelően fejleszteni, a helyi közösségi élet megújulását elősegíteni.

Győri Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia

A Győri Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia letölthető a Dokumentumok menüben.